Már több éve előírás, hogy a kazánokat értékesítő cégek áttekinthető módon feltüntessék a vevő számára az energetikai hatékonyságról szóló adatokat, ez mégis a legtöbb honlapon hiányos.

2 lényeges területre szeretnénk a figyelmüket felhívni:

1. Energetikai címkék

Ahogy erről már korábban is írtunk a felhasználó számára ezek érdemi információkat tartalmaznak.

A cikk végén megtalálható források a hatályos jogszabályokra hívják fel a figyelmet.

Ezek alapján 2019-től, még szigorúbb az Energetikai címkéken feltüntetésre kerülő besorolási osztályozás.

Jól látható ez abból is, hogy míg a Lambda szondával ellátott VIGAS faelgázosító kazánunk 2018-ban A++ kategóriát képviselt, addigra 2019-től már csak A+ jelöléssel bírhat. (Pl. egy kondenzációs gázkazán gyakran "A", míg egy hagyományos vegyes tüzelésű kazán akár "F" besorolású is lehet).

Éppen ezért nagyon fontos, hogy körültekintően válasszunk kazánt, mert az 15-20 évig hivatott szolgálni, ezért is jó, ha megfelel a szabályoknak.

Érdemes megvizsgálni, hogy a webes kínálatban szerepel-e egyáltalán az Energetikai tanúsítvány címke?!
Ha igen, akkor a bal alsó sarokban min. 2019 vagy 2020-as évszám szerepel?
Reálisan elvárható a műszaki tartalomtól egy ilyen besorolás, konkrétan az adott típusra, és teljesítményre vonatkoztatva?

Az javasoljuk, hogy csak olyan készüléket vásároljanak, és olyan helyről, ahol ezeket az adatokat megfelelően közzé is teszik.
Így nagyobb annak a valószínűsége is, hogy a kereskedő megfelelő kapcsolatban áll a gyártóval vagy a hivatalos forgalmazóval, aki biztosítja a garanciális hátteret is.

2. Megfelelés a 2020.01.01.-től hatályos, EU 2015/1189 rendeletnek,

ami a szilárd tüzelésű kazánok környezettudatos tervezésére vonatkozó követelményeket tartalmazza.

Ha megfelel, akkor a készüléknek rendelkeznie kell igazolt labor vizsgálatokkal az adott típusra és méretre, mely alapján kibocsátásra kerül egy hitelesített Információs adatlap.
Ez erősíti meg az energetikai címke hitelességét is.

Tartalmazni a kell olyan adatokat, mint a

Szezonális kibocsátási értékek,

a teljes Szezonális helyiségfűtési hatásfok.

Jó, ha meg van különböztetve a Hatásfok a minimális teljesítményen is.


Ezen adatok elérhetővé tétele nélkül már gyártani, sem értékesítésre kínálni nem lehet a kazánokat.

Érdemes ezért csak olyan tartós használati eszközre elkölteni a pénzünket, ami hiteles, átlátható és teljeskörű tájékoztatással rendelkezik, és olyan kereskedőtől, akik ezt számunkra könnyen elérhetővé teszi, alapot kínálva a megfelelő összehasonlításra.

Az ilyen adatok megléte sok befektetés és munka eredménye.


Bátran tekintse meg ezeket a honlapunkon.


  Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal.

Források:

Energiacímkézés

Szilárd tüzelésű kazánok címkézési rendszere

A tüzelőberendezések szigorodó szabályozása


Hivatalos Partnereink

Hivatalos partnereink megtekintéséhez kérjük kattintson az adott megyére.


Kapcsolat

Tóth Rastislav - Kelet-Magyarország
+36 70 639 26 95

Tóth Attila - Nyugat-Magyarország
+36 70 639 48 93

Titkárság +36 70 639 26 93

info@kolton.hu

www.kolton.hu

Youtube: KOLTON

X

Copyright

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a kolton.hu honlapon található írásos ill. képi anyagokat a tulajdonos előzetes hozzájárulása nélkül felhasználni tilos.